Esettanulmány a Szépművészeti Múzeum és a Volkswagen együttműködéséről
Szinyei Merse Pál méltán leghíresebb festményét, a Lilaruhás nő portréját a kora délelőtti órákban a Városmajor utcában látták felbukkanni. Délután azonban már a pesti Falk Miksa utcából küld nekem valaki fényképet a hajzuhatagával is feltűnést keltő kisasszonyról.
Csak azért nem hívjuk kollégáimmal egyetemben a rendőrséget, mert mindeközben számos vendége a múzeumnak kíváncsian szemléli a Nemzeti Galéria falán lógó Lilaruhás nő portréját.
A Volkswagen bölcs módszert talált ki a képzőművészet mágikus élményének széles körű terjesztésére: Szinyei Merse Pál ismertebb remekműveivel matricázta fel néhány autóját olyan műgonddal, hogy a képek részletgazdagon megtekinthetőek lettek, s ugyanakkor új műtárgy is született: hiszen eddig sosem láthattuk bakancsformában kifeszíteni a művész vásznait.
A Szépművészeti Múzeum díszes csarnokában, a román kori bazilikát idéző térben hatalmas oszlopok és pillérek alatt pincérek serege igazítja meg utoljára a damasztot, illeszti helyes sorrendbe a poharakat és evőeszközöket – mindjárt kezdődik a fogadás.
A Volkswagen Csoport számos országból érkező első emberei és munkatársaik ülnek az asztaloknál a Porsche Hungaria jóvoltából.
A magyar vendéglátó valami olyat ad, amit más nem tud: Európa egyik legszebb múzeumi terében látja vendégül kollégáit.
A Szépművészeti Múzeum valami olyasmit nyer, amit máshonnan nem nyerhetne: rangos vállalatvezetőkbe ivódik bele a hely miliője, joggal remélhetjük tehát – és a visszajelzésekből tudjuk, hogy így is történt –, hogy újra eljönnek, immár a családjukkal, és felfedezik műtárgygyűjteményünket.
Ezekben a napokban, amikor ezt a cikket írom, mintegy ezer egyetemista látogat el páratlan Csontváry-életmű-kiállításunkra – a Volkswagen jóvoltából.
Ferry Porsche – az ismert adoma szerint –, amikor megkérdezték, hogy miért tervezte meg a nevét viselő autót, így felelt: „Körbenéztem, és nem leltem meg azt az autót, amiről álmodtam. Így hát úgy döntöttem, magam építem meg.” A kommunizmus hosszú évtizedei után a kulturális intézményeknek maguknak kellett kiépíteniük a mecenatúra új praxisát. Olyan megoldásokat kellett fellelniük, amelyek kölcsönösen lukratívak, azaz nem csupán a támogatott, hanem a támogató is kap valamit a dicsőségen túl.
A Porsche Hungaria, amely több mint fél évtizede kiemelt partnere a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galériának élen járt ebben, s így abban is, hogy elősegítse annak a polgári kultúrának a meggyökerezését, amelyben természetes, hogy akinek módja van rá, támogatja a magaskultúra fenntartását és megismerhetőségét.
Az efféle együttműködésekről a kívülállók intézményi logók révén értesülnek. Engedjék meg, hogy leírjam mindazok nevét, akiknek köszönhető és akik életben tartják ezt a virágzó kooperációt: Eppel János, Németh Balázs, Bujáki Zsolt, Dr. Vérten Sándor, Kégli Balázs, Horváth Lili.
