Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
Részletek
Elfogadás
Elutasítom
Vissza
Forgács Mariann Forgács Mariann

Hogy mesél egy social média manager a nagyszüleinek a munkájáról?

A Z generációs szakadék áthidalása a megértéssel kezdődik

 

Az 1997 után születettek esetében komoly kihívást jelent a közös pontok megtalálása, vagy akár csak a legalapvetőbb kommunikáció megvalósítása félreértések vagy indokolatlan konfliktushelyzetek nélkül.

A Be Socialnél kifejezetten fontosnak tartjuk a generációk közötti különbségek feltárását és megismerését. Éppen ezért idén már harmadik alkalommal készítettük el a 14–25 év közöttiek digitális szokásainak megismeréséről szóló felmérést, melynek eredményeivel szeretnénk a felnőttek, szülők, pedagógusok és hirdetők figyelmét felhívni olyan trendekre, amelyek mellett már nem mehetünk el szó nélkül.

Minden hatodik tini küldött már magáról erotikus fotót chaten, ha kértek tőle, és majdnem minden második tini kapott már ilyen képet.
A fiatalok szívesen titkolóznak online. Csaknem minden második használ közülük titkos profilt.

 

TÖBB IDŐ A TIKTOK-ON, MINT A CSALÁDDAL

Ha a villamoson, parkokban vagy akár iskolapadban mobiltelefont nyomogató fiatalokra gondolunk, nem meglepő, a felmérés szerint ugyanis 43,66 százalékuk naponta 4 óránál is többet lóg a neten. És bár a megkérdezett tinik közel fele (49,75 százalék) úgy gondolja, hogy túl sok időt tölt online, mégis 10-ből 8-an a WC-n is telefonoznak, háromnegyedük pedig tanulás és film- vagy sorozatnézés közben is előveszi a mobilját. Ez alapján nem meglepő, hogy közel egyharmaduk (30,3 százalék) leginkább online tartja a kapcsolatot a közelebbi barátaival is. Azért a bizonyos tevékenységekkel naponta eltöltött idő alapján összeállított rangsort tekintve a barátokkal való személyes találkozás került az első helyre – ami azt jelzi, hogy a tinik hajlandóak kiszakadni az online világból. Legalábbis egy időre, merthogy a TOP5-ben három online elfoglaltság is szerepel: második a chatelés, negyedik a TikTok-videók nézése, ötödik a streaming csatornákon filmezés. A családi programok még épp beférkőztek a dobogóra, a harmadik helyre.

A klasszikus médiafogyasztás, mint a rádiózás, tévézés, de még az online hírportálok böngészése sem fért be a TOP10-be.

 

INSTAGRAM, MESSENGER ÉS TIKTOK A FAVORITOK

A TikTok előretörése nemcsak a ráfordított idő mértékében érzékelhető. A tinik már gyakrabban tiktokoznak, mint amennyit a YouTube-ot vagy a Facebookot használják – igaz, az Instagram és a Messenger egyelőre még beelőzi a TikTok-ot.

Ha a tinik csak egyetlen platformot választhatnának, minden hatodik közülük (15,18 százalék) a TikTok-ot preferálná, ami így feljött a két évvel ezelőtti negyedik helyről a harmadik helyre a rangsorban – az élen az Instagram áll 31,77 százalékkal, ami szintén erősödött 2021-hez képest, amikor is még előtte állt a most csak második helyre kerülő Messenger (26,9 százalék).

 

A TINIK A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBÓL TÁJÉKOZÓDNAK

A közösségi média a hírportálokat is lenyomja, még akkor is, ha arról van szó, honnan tájékozódnak a tinik a világ dolgairól. Első helyen legtöbben az Instagramot (71,54 százalék), másodikként a Facebookot (64,28 százalék) említik – ez az egyetlen rangsor, ahol a Facebook előre került. Harmadik helyen a TikTok következik (64,06 százalék), és csak a negyedik helyen, több mint 20 százalékkal leszakadva bukkan fel az első hírportál, az Index.hu (43,52%).

Ha már a tájékozódás elsődleges forrása a közösségi média, akkor megkerülhetetlenek az influenszerek: a tinik jellemzően akár több mint 30-at is követnek. A megkérdezett tinik közel fele (47,43 százalék) vásárolt már meg terméket influenszer ajánlására. És ha már az influenszerek ilyen hatással vannak rájuk, nem csoda, hogy több mint egyharmaduk (36,33 százalék) szívesen lenne influenszer.

 

SZÜLŐK, FIGYELEM!

Aki sok időt tölt az online térben, arra több veszély is leselkedik. Például előfordulhat, hogy online zaklatják – minden második tini (54,74 százalék) élt már át ilyet. Ne legyenek a szülőknek illúzióik, chatelés közben olyan dolgok is megtörténhetnek a gyerekeikkel, amit talán elképzelni sem tudnak: a tinik 53,48 százalékától kértek már erotikus fotót chaten. Minden hatodik megkérdezett tini küldött is kérésre ilyen képet magáról. Tízből hatan pedig már kaptak erotikus fotót chaten mástól, 42,58 százalék többször is. Ez az arány 2021-hez képest ráadásul 8%-kal növekedett.

A szülőknek azzal sem árt tisztában lenniük, hogy a legtöbb tini szeret titkolózni a neten: a megkérdezettek közel felének (47,45százalék) jelenleg is van titkos profilja, amit csak kevesen ismernek, további 18,97 százaléknak pedig korábban volt már ilyenje. Ráadásul a tinik háromnegyede (76,48%) úgy érzi, hogy van olyan dolog számára, amiről könnyebben beszél chaten, mint élőben.

 

VANNAK AZÉRT JÓ HÍREK IS …

Abszolút pozitív fejleménynek tekinthető ugyanakkor, hogy tízből hatan (59,23 százalék) érdeklődnek az ország politikai helyzete iránt, minden ötödik tini (21,54 százalék) pedig gyakran beszélget a barátaival politikáról – ez az arány a budapestieknél és a fiúknál még magasabb. A TikTok-videók előretörését ellensúlyozza némileg, hogy a válaszolók egynegyede (25,99 százalék) rendszeresen hallgat akár hosszabb podcasteket is, a szabadidős tevékenységi listán pedig a könyvolvasás befutott a 8. helyre – megelőzve az Insta Storyk nézegetését és a videójátékokat.

 

*A felmérés online készült, 2023. január–március között, 3202 fős mintán, 14–25 év közötti magyar fiatalok körében. Az eredmény nem reprezentatív, de a demográfiai arányok egyensúlyára törekvő, és az egyes csoportokat külön is vizsgálta a felmérés.

Vissza
Légy napra kész

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a fontos hírekről!