Esettanulmány a Tour de Hongrie kerékpárverseny és a Škoda együttműködéséről
A Škoda márka hivatalosan 2004-ben vált a Tour de France kerékpárverseny nemzetközi főszponzorává, azóta a hivatalos autószállítója és támogatója az eseménynek.
Az autómárka kapcsolódásának hitelességét növeli, hogy a kezdetekben a kerékpárgyártás volt a vállalat fő profilja, így egyfajta örökségjelleggel és pozitív asszociációval is fűszereződik a kapcsolat.
A Tour de Hongrie és a Škoda Magyarország baráti kapcsolata már régóta érlelődött, majd a 2020-as évtől kezdődően hivatalosan is az esemény támogatója lett a márka.
Ilyen jellegű, meghatározó sportesemény támogatása lehetőséget biztosít a márka értékeinek és a brand identitásának még pontosabb kifejezésére, jelentős márkaépítésre. Fontosnak tartottuk a kezdetektől, hogy a kapcsolódás további pozitív megítélést nyújtson a márka számára, és ezzel is erősíthessük a márka pozícióját a piacon, hiszen az eventek során az eseménnyel való asszociáció révén hosszú távon jobban beépül az emberek mindennapjaiba a támogató márka üzenete és személyisége. Mivel a márka az eseménytől függetlenül is erős kerékpársportkötődéssel bír évek óta (welovecycling.hu tartalmi oldal, kerékpáros kiegészítők stb.), célunk, hogy a támogatói jelleg tovább segíthesse a releváns célközönségünk szélesebb körű elérését, a márka elválaszthatatlan összefonódását a kerékpársporttal.
Eseményt hitelesen támogatni azonban nem lehet öncélúan. A sikeres csatlakozáshoz meg kell találni azokat a releváns hasznossági és kapcsolódási pontokat, amikkel szponzorként hozzájárulhatunk a rendezvény sikerességéhez.
Autós partnerként a Tour de Hongrie főszervezőinek éves szintű mobilitásának szolgáltatásán túl a verseny ideje alatt további, minimum 15 darab felmatricázott Škoda személygépjárművet biztosítunk felvezető és egyéb, a verseny szempontjából nélkülözhetetlen technikai autóként.
A versenyhelyszíneken a széles körű kitelepülési eszközök használatán túl a rajongók számára kedves bevonódást segítő egyéb aktivitások tehetik igazán színessé és élménydússá a helyszíni jelenlétet. Esetünkben elmaradhatatlan kellék minden szakaszon – a folyamatos szóróajándékokon túl – egy biciklis-fotófalas interaktív kitelepülés, amivel fő célunk, hogy a helyszíni élmények megörökítve, maradandó emlékként élhessenek tovább, illetve 2023-ban egy amatőr versenyt is el tudtunk indítani az egyik szakasz helyszínén, ahol többek között autós újságírók is megmérettették magukat. Speciális kapcsolódás, hogy szakaszonként a gyorsasági pontverseny győztese ünnepélyes körülmények között márkabrandinggel ellátott versenymezt kap elismerésül.
Javasolt minden releváns csatornán keresztül, omnichannel megközelítéssel beszámolunk a támogatói szerepünkről (tévés támogatói spot - már beharangozók esetében is, online interaktív nyereményjáték – fődíjjal, aktivitások, PR-cikkek, média - kampány, tartalmi együttműködések). Esetünkben a kreatívokon hangsúlyosan használjuk a Tour de Hongrie, a Škoda és a márka platformjaként működő We Love Cylcling elemeket.
Sportesemény támogatása esetén feltétlenül szükséges, hogy az eseményhez való kapcsolódásunkról kellően nagy hangot is adjunk, minél szélesebb körhöz eljuttatva a közreműködésünket, nemcsak a rendezvények helyszínén, hanem kiterjesztett szinteken, már az eventet megelőzően és utókommunikációban is. A rendelkezésre álló megoldásokon és eszközökön túl az elkötelezettséget és a hitelességet növeli, amennyiben egy valós, híres, releváns személyt is tudunk kapcsolni a márkánkhoz. Esetünkben büszkén dolgozunk 2021 óta Valter Attilával, a 2020-as Tour de Hongrie győztesével, a Jumbo Visma profi csapat kerékpárosával.
![]() |
![]() |